Daily Archives: 28 november, 2022

Kézilabda mérkőzésen jártunk

Nyolc felső tagozatos diákunk lehetőséget kapott, hogy Kecskemétre utazzon megtekinti a Kalmár DSE egyik csapatának játékát. Balogh Balázs testnevelő kollégánk, aki a csapat edzője is meghívott a mérkőzés megtekintésére olyan érdeklődő tanulókat, akik szívesen sportolnak és szurkolnak is. Élményekkel tele érkeztek meg és boldogan meséltek a mérkőzés pillanatairól.

Békeoszlop megemlékezés

2001. október 1-e óta áll iskolánk előkertjében a Békeoszlop, melyet a Békefény Alapítvány ajándékozott iskolánk diákönkormányzatának. Ezzel az oszloppal csatlakoztunk egy mozgalomhoz, mely 220 országban sok ezernél is több oszlopot állított fel. Legyen béke a földön!- egy mozgalom, amely 1955-ben Japánból indult el. Hazánkban 1998.augusztus 20-án állították fel az első Békeoszlopot Püspökladány városában.
Az oszlopon három nyelven áll a vágy, Legyen béke a Földön! Legyen béke Magyarországon! Az oszlopon mi is elhelyeztük üzeneteinket, melyek a mának és a jövőnek is szólnak. Lényeges dolog megértetni embertársainkkal, hogy a béke bennünk rejlik, egymás tiszteletben tartásával, környezetünk megóvásával. A gyerekek békeüzenete idén a következő volt:” Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ megismeri a békét.”

Tésztakészítés a Faluházban

A Hortobágyi Görögkatolikus Közösség csigatészta készítésre invitálta tanítványainkat. A lányok lelkesen formázták, alakították csigát, melyet magukkal hozva családjuk körében elfogyaszthattak.

Európai Diáksport Napja

Iskolánk idén is jelentkezett az Európai Diáksport Napjára, amelynek keretében egy napsütötte délután kerékpároztunk ötödikes és hetedikes tanulóinkkal Hortobágyon. Alsós tanulóink zenés tornán vettek részt a tornateremben.

Tanévnyitó

2022. szeptember 1-jén a régen várt találkozás izgalmával kezdődött meg a 2022/2023. tanév. Az ünnepi műsor után köszöntöttük az első osztályosokat, majd intézményvezető asszony ismertette a tanévrendjét, feladatait. Életen át tartó tanulásra buzdítottuk a gyerekeket és kértük a szülők partnerségét a közös munkához. A legfontosabb gyerekeink számára, hogy nap mint nap, szeretettel jöjjenek iskolánkba, és tanulásra motiváltak legyenek. Reméljük, hogy sikerül meggyőzni a szülőket és diákokat, hogy az egyetlen út a felemelkedésükhöz a tanulás. Az előttünk álló 183 nap munkaterve elkészült és bizton állíthatjuk, hogy a nevelőtestület által összeállított éves program tele lesz értékteremtő programokkal. A délutáni foglalkozások idén is bőséges kínálattal állnak a gyerekek rendelkezésére. Lesz labdarúgás, sportkör, kertészet, kézműves foglalkozás, angol szakkör, irodalom, rajz, informatika szakkör, énekkar és hitoktatás és nagy hangsúlyt fektetünk majd a kompetenciafejlesztésre is.
Az előttünk álló, kihívásokkal teli évhez mindnyájatoknak jó hangulatot, kitartást és jó egészséget kívánunk!