Névadónkról

1823. január 1-én, Kiskőrösön jött a világra. Apja, Petrovics István mészáros mester, anyja Hrúz Mária. Petőfi két éves korában, mindannyian Kiskunfélegyházára költöztek. Selmecen járt iskolába, ám tizenöt éves korában nem járhatott tovább a líceumba. Épphogy önmaga fenntartására volt elég a pénze, mikor egy színházban felfogadták mindenesnek. Ezután gyerekek tanítását vállalta, majd Sopronban elment katonának. Miután leszerelt, sokáig vándorolt, azonban 1841 októberében már a tanulók életét élhette, mivel a pápai kollégiumban járhatott iskolába. Pápán nem csak az iskolának örülhetett, hanem annak is, hogy megismerkedett Jókai Mórral.

A borozó című verse volt az első sikere, mivel az Athenaeum nevű folyóiratban, amely mind szépirodalmi, mind tudományos cikkeket is közölt, 1842-ben megjelent a költemény. Ugyanezen évben vándorszínészként kereste a kenyerét, azonban súlyosan megbetegedett Debrecenben, de Pákh Albert védelmébe vette, ez idő alatt írt körülbelül nyolcvan verset.

Ezután nekiindult a nagy útnak: 1844 februárjában Pestre ment, hogy találjon kiadót, és sikerrel járt. Vörösmarty Mihály elvállalta a kiadást, és mivel neki is és Bajzának is tetszettek a költemények, a Pesti Divatlapban ajánlott egy lehetőséget Vahot Imre. A segédszerkesztői állást Petőfi elfogadta, majd áprilistól júniusig Dunavecsére költözött, hogy a szüleivel lehessen. Ebből a három hónapból származnak az Egy estém otthon és az István öcsémhez című versek is. Miután eldöntötte, hogy a költészetnek szenteli életét, és nem színészkedik többet, a Pesti Divatlap szerkesztőjeként rengeteg verset írt, amelyek az olvasóknak nagyon tetszettek.

Ebben az időszakban kezdték el az emberek jobban tisztelni és gyűjteni a népköltészeti alkotásokat. Ennek köszönhető, hogy versei ekkora sikernek örvendtek, mivel a költő inkább a népies stílust favorizálta. Egy idő után azonban eddigi verseivel szöges ellentétben kezdett költeni, és ezt az olvasók éles kritikákkal válaszolták meg. Annak ellenére, hogy költeményeit továbbra is csak ott volt hajlandó publikálni, 1845-ben otthagyta a Divatlap szerkesztőségét. Noha pályája jól indult, a hullámvölgyek nem voltak elkerülhetők.

1845-ben elkezdett más műfajokat is kipróbálni, erős szerelemvágy ihlette verseit. 1846-ban alakított egy csoportot, a Tízek Társaságát. Ez egy érdekszövetség volt, amelybe olyan embereket hívott meg, akik olyan elveket követtek, mint ő. Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes voltak tagjai az alapító mellett. Ekkor kezdte úgy érezni a költő, hogy a népi élet elemeinek felmutatása helyett a politikai erők jó kézbe adásáért akar küzdeni. Arany Jánossal is összebarátkozott, és levelezésüket a magyar irodalom máig őrzi. Ebben az évben nem csak költői életében jött nagy fordulat, hanem magánéletében is. Erdélyben megismerte első nagy múzsáját, szerelmét, Szendrey Júliát. A következő év szeptemberében összeházasodtak, éppen az első évfordulójukon. Miután a mézeshetekre Koltóra utaztak, novemberben visszatértek Pestre. Az egyszínű hétköznapokból csak januárban az olasz, utána pedig februárban a francia forradalom tudta kizökkenteni.

1848. március 15-e hozta el a nagy fordulópontot Petőfi életében, mivel nem csak a 12 pont megírásában játszott jelentős szerepet a márciusi ifjak vezéreként, hanem a Nemzeti dal költésével is lázba hozta az embereket, ami pontosan kifejezte érzéseiket, gondolataikat. Ám mint mindennek, a dicsőségének is eljött a vége. Gondjai egyre csak szaporodtak: annak ellenére, hogy Júlia december 15-én megszülte a kis Zoltánt, Petőfinek tavasszal el kell temetnie szüleit.

Előzőleg Bem segédtisztje, majd őrnagya volt, azonban szabadságot kért a temetés miatt, és ezzel együtt ragjától is elbúcsúzott. Később újra elment katonának Bemhez, azonban 1849. július 31-én Segesváron életét vesztette.