Monthly Archives: december 2020

Daruporta szépítő verseny

A Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium idén is benevezett a versenybe. A zsűri a legharmonikusabb címet adományozta.

Fenntarthatósági témahét

Fenntarthatósági témahét keretein belül a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága „ültessünk fát az iskolákba” programelem keretében kőris facsemetét ajándékozott iskolánknak. Ezúton köszönjük az intézményünk valamennyi dolgozója és diákja nevében a felajánlást.

Pályaorientációs nap

Az alsó tagozatos gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerkedtek meg különböző, régi és új foglalkozásokkal, szakmákkal: mozaikképeket raktak össze, keresztrejtvényeket fejtettek, meg amikből ismereteket kaptak egy – egy szakma jellemzőjéről. Megismerkedtek a kenyér készítés lépéseivel, a hozzávaló alapanyagokkal, eszközökkel. A „Most mutasd meg! „játék alapján próbálták kitalálni a foglalkozásokat, illetve egy – egy jellemző eszköz segítségével ráismerni a mesterségekre. A felső tagozat tanulói prezentációt készítettek a „Mi leszek, ha nagy leszek?” témakörben. A nyolcadik osztályosok pedig pályaválasztási tanácsadáson vehettek részt. Ezt a jó hangulatú napot tanulóink hasznos ismertekkel, vidám percekkel zártál le.

Állatok világnapja

Október 4.-e az Állatok Világnapja. E világnap célja felhívni a figyelmet a vadon élő, valamint a házi- és haszonállatok életkörülményeire és a felelős állattartásra.

Startseite erectie problemen oplossen viagra generiek | 4fmp