
Vegyipari Kémiaverseny
A 2021/2022-es tanévben első alkalommal rendezte meg a DSZC Vegyipari Technikum a 7-8. osztályos diákoknak egy új, érdekességekben, izgalmas témákban gazdag kémiaversenyt. A 3 levelezős fordulóból és döntőből álló megmérettetésre 90 csapat nevezett. Iskolánk 8. osztályos diákjai is részt vettek, ahol a 3 fordulóban szerzett pontos alapján bejutottak a döntőbe. Sajnálatos módon, a jelenlegi korlátozások miatt nem tudták a döntőt lebonyolítani, így a döntős csapatok végső sorrendját a levelezős fordulókban kapott pontok alapján határozták meg. Így iskolánk csapata a NEMESGÁZOK, 2.helyezettek lettek.
A csapat tagjai:
- Loncsák Láná Júlia
- Varga Eszter Réka
- Kazup-Nagy Máté
Felkészítő tanáruk: Kerekes Péter
A verseny szervezői maguk jöttek el és adták át az iskolában a diákok és felkészítő tanáruk ajándékát.
Ezúton is gratulálunk az elért eredményhez.
Adományok érkeztek iskolánkba az ünnepek előtt
Édességet hozott az ismeretlen Mikulás
Iskolánk valamennyi tanulója számára hatalmas mennyiségű édesség érkezett Debrecenből az egyik csokoládékat forgalmazó Kft tulajdonosától, aki kérte, hogy név nélkül adhassa át ajándékát.
Köszönjük a rengetek édességet, mellyel sikerült minden osztály számára megédesíteni az ünnep előtti napokat!
Mikuláscsomagok, adományok a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégium 10. a osztályától
Nagy meglepetésünkre osztályfőnökük és néhány szülő kíséretében a 10. a osztály tanulói mikuláscsomagokat készítettek iskolánk 35 tanulója számára, ill. egyéb adományokat is hoztak, melyeket nagy szeretettel adtak át az iskola valamennyi diákja részére. A gyerekek boldogan válogattak a társasok, illatszerek, édességek, ruházatok közül.
Köszönjük a jó szívű adományokat!
Számítógépek
Orbán András az OMP Autóház tulajdonosa, aki egykoron a Hortobágyi Általános Iskola és Kollégium tanulója volt, az intézmény diákjai számára 6 db számítógépet adományozott, melyet a héten vehettek át a gyerekek.
Köszönjük a nagylelkű felajánlást!
Rajzpályázat
A Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Egészségfejlesztési Iroda megbízásából a Webbeteg Kft. rajzpályázatot hirdetett a kistérség általános iskoláinak alsó tagozatos tanulói részére azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozás fontosságára.
A beérkezett pályázatok közül a 3fős zsűri a 3 legötletesebb pályamunkát díjazta. Több alsós diák is készített rajzot a pályázatra.
Iskolánkból Balogh Adrián 4. osztályos tanuló 2. helyezést ért el nagyon ötletes, kreatív rajzával. A díja: 30.000 ft értékű DECATHLON vásárlási utalvány.
A díj átadására ünnepélyes keretek között került sor.
Gratulálunk Adriánnak és további szép sikereket kívánunk!

Bolyai verseny
Intézményünkből két csapat jelentkezett a körzeti Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyre. A 6. osztályos „Hortobágyi négyesfogat” tagjai: Halász Gyula, Nádasdi Panna, Szabó Gábor, Varga János, ők a középmezőnyben végeztek. A rutinos 8. osztályos „Sütifalók”: Bulátkó Bíbor, Loncsák Láná, Szarka Lara, Varga Eszter az előkelő 4. helyen végeztek. Sajnos a pandémia miatt nem örülhettünk közösen a díjkiosztón, így Szarka-Rásó Bea szülő vette át a díjakat Derecskén, melyet nagyon köszönünk Neki. Gratulálunk az elért szép eredményért.
Molnárné Nagy Ágnes
felkészítőtanár
